Erről szól A fekete szív, a Duna új török sorozata

A Leyla végeztével a csatorna egy olyan új török szériát hoz el, amelyben egyik sötét titok kerül elő a másik után.

A fekete szív (Siyah Kalp) története egy súlyos, s sokak szerint elfogadhatatlan döntéssel indul. Sumru (Ece Uslu) fiatal nőként elhagyja újszülött ikreit, Nuhot és Meleket. A gyerekek anyjuk nélkül nőnek fel, szegénységben és bizonytalanságban, miközben Sumru teljesen új életet épít magának. Egy gazdag, befolyásos férfihoz, Samethez megy feleségül, Kapadókiában él, és mindent megtesz azért, hogy a múltját végleg elfeledje, és eltörölje.

Évekkel később azonban az igazság kiderül. Nuh (Aras Aydin) és Melek (Hafsanur  Sancaktutan) megtudják, hogy az anyjuk él, ráadásul egy tekintélyes család tagja lett. A testvérek Kapadókiába utaznak, hogy szembesítsék Sumrut azzal, mit tett velük. Megérkezésük felborítja az addig gondosan felépített látszatéletet. Régi titkok kerülnek felszínre, családi hazugságok omlanak össze, és olyan sebek szakadnak fel, amelyekről mindenki azt hitte, már begyógyultak.

Hirdetés

A történet itt válik igazán összetetté. Melek közel kerül Cihanhoz (Burak Tozkoparan), Samet első házasságából született fiához, míg Nuhot a bosszú és az igazságvágy vezérli, még akkor is, ha ezzel saját magát is veszélybe sodorja. Közben Samet múltjából előlép Tahsin, aki régi sérelmeket hordoz, és elszántan készül arra, hogy leszámoljon mindazokkal, akik egykor tönkretették az életét. A fekete szív nem idealizál senkit. Ebben a történetben lényegében minden szereplő hibázik, hazudik és/vagy rossz döntéseket hoz.

Arról, hogy mikor indul a sorozat a Dunán, itt írunk: https://telenovella.hu/ekkor-erkezik-a-duna-uj-torok-sorozata-a-fekete-sziv/

Shopping Cart
Scroll to Top