Egy kis büszkeség: A Kuma Karanja reklámozza a Telenovellát

Emre Özmen, aki Karant alakítja a Kumában, az Instagram-oldalán posztolta ki az egyik cikkünket.

Egészen pontosan azt, amit a két héttel ezelőtt írtunk róla a Telenovella magazinban, akkor, amikor a Kuma – A második feleség debütált az Izaura TV-n. Ahogy a mellékelt képen is látszik, Emre az Instagram-oldalán storyként tette fel azt az oldalpárt, amely róla szól. Ez pedig alighanem úgy került hozzá, hogy egy Magyaraországon élő török rajongója megvásárolta a Telenovellát, s a képet feltette a saját oldalára. Valószínűleg erre felhívhatta Emre figyelmét, így ő is megosztotta a képet a saját oldalán.

Az, hogy a sorozat szereplői most nagyon figyelnek hazánkra, annak köszönhető, hogy nálunk volt a sorozat világpremierje, s egyelőre csak az Izaura TV-n látható a széria. Az e heti Telenovellában ennek szenteltünk egy külön cikket. Ez a szám még bőven megvásárolható az újságárusoknál. Ezt a lapszámunkat, pontosabban a címlapját pedig a Kuma hivatalos Instagram-oldala posztolta. A magyarul nem tudó rajongóknak még egy zöld nyíllal is jelezték, melyik cikkünk foglalkozik a sorozattal.

Ahogy írtuk, azért ez a nagy érdeklődés hazánk, az Izaura TV és egy kicsit a Telenovella iránt is, mert a gyártó cégnek s persze a színészeknek nagyon nem mindegy, mennyire sikeres a sorozat abban az országban, ahol először került képernyőre. Mi úgy tudjuk, az Izaura TV eddigi nézettségi adatai biztatóak.

Magáról Emre Özmenről itt írtunk korábban egy cikket: https://telenovella.hu/adrenalinfuggo-a-kuma-sztarja-emre-ozmen/ A Kuma indulásáról pedig itt: https://telenovella.hu/a-kuma-a-masodik-feleseg-elobb-lathato-az-izaura-tv-n-mint-torokorszagban/

Shopping Cart
Scroll to Top