Egy hónapon belül cserélődik le a TV2 két török sorozata

A Zafír napokon belül búcsúzik, s nem sokkal később ez történik majd A három nővérrel is.

A Zafír egy viszonylag rövid török sorozat

Mostanában többször is írtunk Zafír fináléjáról, s a helyébe kerülő Féktelen szív (Yabani) indulásáról. Most már hivatalos, hogy az előbbi széria február 12-én, szerdán fejeződik be, s másnap, csütörtökön már el is kezdődik a Féktelen szív Halit Özgür Sari és Simay Barlas főszereplésével.

A három nővér pedig szinte pontosan egy hónappal később, március közepén érkezik el a végéhez. A korábbi cikkeinkben írtuk már, nem könnyű kiszámolni, mikor is fejeződik be napra pontosan egy török széria. Mivel ezek eredetileg több mint háromórás epizódokkal kerültek képernyőre hetente egyszer, s nálunk ezeket maratoni hosszúságú részeket szabdalják fel, s vetítik le napi sorozatként. Ezzel együtt is úgy kalkulálunk, hogy A három nővér tényleg pontban március közepén vagy esteleg egy nagyon kicsivel előtte jut el az utolsó részéhez. Vagyis valóban egy hónapon belül cserélődik ki a TV2 két, kifejezetten erős nézettséggel futó szériája.

A három nővér már most több, mint egy éve van képernyőn

Ám a csatornának nincs oka az aggodalomra. A korábbi idősávba kerülő Féktelen szív annak idején nagyon erős nézettséggel kezdett Törökországban. A három nővért pedig nem egy vadonatúj sorozat váltja fel, ami jelen esetben garancia a sikerre. A helyére jövő Az Aranyifjúból ugyanis bő egy évvel ezelőtt már levetítette az első évadot a csatorna. Mégpedig nagyon erős közönségaránnyal. A március közepén induló második szezont sokan várják, s ha tippelnünk kellene, Ferit és Seyran történetének a folytatása valószínűleg annál is több nézőt ültet majd le a tévéképernyők elé, mint a három lánytestvér kalandjai.

És, ha már A három nővér, figyelmükbe ajánljuk a sorozat alapjául szolgáló regényt, amely a kiadónk gondozásában jelent meg magyarul, s a legnagyobb kedvezménnyel a webshopunkban tudják megrendelni, itt: https://telenovella.hu/termek/iclal-aydin-a-harom-nover/

Shopping Cart
Scroll to Top