Napok óta arról cikkez a török sajtó, hogy a Törökországban is rendkívül népszerű sorozat harmadik évada a magyar fővárosban kezdődik majd el.

És nem csak a történetben lesz egy budapesti szál, hanem magának az évadnak a forgatását is itt kezdik majd el. Ha mindez igaz, s valóban itt kezdi meg a török stáb az új évad forgatását elég jól kiszámítható a színészek, s a stábtagok mikor érkeznek Budapestre, s nagyjából mennyi időt töltenek majd el nálunk.
A visszatérő török sorozatok általában szeptember második hetében kerülnek képernyőre. Az ősz első hete ugyanis arrafelé még az iskolai nyári szünet része, s meleg is van, azaz sok török család még vakációzik, a gyerekek a nagyszüleiknél vannak, vagyis sokan még nem ülnek oda a tévéképernyők elé esténként. A tévés szezon mindig a szünet végeztével kezdődik. Ahhoz, hogy ekkora kész legyenek az új részek, persze a munka már augusztusban elindul. A kamerák általában augusztus 15 és 20 között kezdenek el forogni. Hogy pontosan mikor, az a konkrét sorozattól függ.
A török sajtóhírek arról szólnak, hogy a Távoli város stábja Budapesten kezd, s csak miután befejezték nálunk a munkát, költöznek vissza a szokásos forgatási helyszínre, Mardinba. Ha pedig itt indulnak el a harmadik évad munkálatai, akkor a török stáb, s velük a színészgárda egy része nagy valószínűséggel az augusztus 17.-vel kezdődő hetet tölti majd nálunk, s alighanem az ezt megelőz hétvégén, azaz augusztus 15-16-án érkeznek meg. Azt, hogy meddig maradnak, nem tudni. Ez attól is függ, hogy az új, budapesti cselekményszál mennyire kiterjedt. Erről itt írunk részletesebben: https://telenovella.hu/tavoli-varos-alya-budapestre-menekul/ De arra lehet számítani, hogy a budapesti felvételek egy hétnél tovább nem fognak tartani. Ennek az is oka, hogy a külföldre település mindig drága, s ennyi idő alatt szinte biztosan rögzíteni tudják azokat a jeleneteket, amelyekhez a magyar főváros kulisszái szükségesek.
Aztán hogy tényleg jönnek-e, persze még mindig kérdéses. Hivatalos megerősítést a török kollégákhoz hasonlóan még mi sem kaptunk a sorozatot gyártó cégtől, s a Távoli várost sugárzó török csatornától, a Kanal D-től.




