Botrány Törökországban: Burak Özcivit 1 milliárdot kér, hogy folytassa a sorozatát

Napok óta a török sajtó egyik legfőbb témája Burak Özcivit és a Kurulus Osman című sorozat körüli feszültség. Úgy tűnik, a nagysikerű széria hetedik évada kérdésessé vált, ugyanis a főszereplő egyelőre nem hajlandó aláírni az új szerződését.

Burak Özcivit napjaink egyik legnépszerűbb török színésze, akit világszerte százmilliók ismernek. A magyar nézők is több korábbi szériában találkozhattak már vele. Emlékezetes volt Bali bégként a Szulejmánban, de főszerepet játszott a Végtelen szerelemben és a Madárkában is, amelyek szériák hazánkban is nagy sikert arattak. Az elmúlt években a reklámszakmában is aktív volt, de legnagyobb sikere kétségtelenül a török ATV-n futó Kurulus Osman, amelyben hat évadon keresztül alakította a címszereplőt, Osman Bey-t.

A hetedik évad előkészületei már elindultak, ám Burak egyelőre nem tér vissza a forgatásra. Török lapértesülések szerint a színész jelentős fizetésemelést kért: állítólag epizódonként 4 millió török lírát, vagyis több mint 33 millió forintnak megfelelő összeget. Mivel egy évadban átlagosan 35 török epizódot forgatnak le egy sorozatból. Könnyen kiszámolható, hogy Burak forintban kifejezve az új évadért több, mint egymilliárdot kért! A gyártó cég és az ATV túlzónak találta ezt a summát, így a tárgyalások megrekedtek. A viszony annyira elmérgesedett, hogy a felek még a közösségi oldalakon is megszakították egymással a kapcsolatot.

Hirdetés

Burak a Kurulus Osmanban

A konfliktus végül nem rendeződött, és Burak Özcivit hivatalosan is bejelentette távozását. Az Instagram-oldalán egy búcsúposztban köszönt el a stábtól és a közönségtől is: „Búcsút mondani nagy erény. Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik hat évadon át szenvedéllyel és kemény munkával dolgoztak ezen a projekten, és természetesen a nézőinknek is hálás vagyok. Hamarosan látjuk egymást új történetekben” – írta a 40 éves színész.

A sorozatot gyártó ATV mindeközben azt tervezi, hogy időugrással hidalja át a színész hiányát. Így a történet következő szakaszában már egy idősebb Osman Beyt láthatunk viszont. Akit már egy másik színész kelt majd életre. Bár a döntés még nem született meg, több ismert sorozatsztár neve is felmerült a folytatás kapcsán. Mi mindegyiküket ismerjük. Ők Murat Ünalmis, Ibrahim Celikkol és Mert Yazicioglu is.

A rajongók egy része csalódott, mások viszont kíváncsian várják, milyen irányt vesz a sorozat Burak Özcivit nélkül. Az viszont biztos, hogy egy korszak zárult le a színész távozásával.

Hirdetés

Shopping Cart
Scroll to Top