Beleolvashatnak A három nővér folytatásába!

A Búcsú Ayvaliktól két izgalmas része is elérhető a Telenovella magazin ma megjelent +8 oldalas mellékletében.

Többször írtunk már arról, hogy kiadónk gondozásában megjelent Iclal Aydin: Búcsú Ayvaliktól című regénye, ami annak A három nővérnek a folytatása, ami szintén a tévésorozatban Nesrint életre keltő írónő tollából származik. Arról is beszámoltunk már, hogy a TV2-n látható sorozat nem pont úgy ér véget, mint ahogyan a történet eredetijét Iclal papírra vetette, ezért érdemes A három nővér eredeti regényváltozatával is megismerkedni. Nem is beszélve a három lánytestvér kalandjainak folytatásáról. Ebből nem készült sorozat, s már nem is fog. Vagyis a továbbiak regényformában érhetőek el, s ez a lehetőség a török közönség mellett csak Magyarországon adatik meg, ugyanis a Búcsú Ayvaliktól a török mellett csak magyarul jelent meg.

Hirdetés

A heti Telenovella magazin egy, külön a regénynek szánt 8 oldalas mellékletében két részt is leközül A búcsú Ayvaliktól-ból. Így azok, akik megvásárolják a magazint, beleolvashatnak Iclal nemrég megjelent regényébe, A három nővér folytatásába.

A regényeket, A három nővért és a Búcsú Ayvaliktólt itt a webshopunkban lehet kedvezményesen megvásárolni (csomagpontokra ingyenes szállítással):: https://telenovella.hu/webshop/

Hirdetés

Shopping Cart
Scroll to Top