Ha az utolsó pillanatban lesérül valaki, akkor is beáll a helyére egy másik sztár.
Ennek vagy legalábbis valami ilyesminek a múlt héten is tanúi lehettünk. Noszály Sándor eredeti ellenfele, Henry Kettner ugyanis alig egy héttel az összecsapásuk előtt jelentette be, hogy sérülés miatt mégsem tudja vállalni az összecsapást. Ez a boksz nyelvén valóban az utolsó pillanat. Hiszen ennyi idő alatt nyilvánvalóan nem tudott volna felkészülni egy másik ellenfél a teniszező/Nagy Ő Noszály ellen.
Aggódni azonban nem nagyon kellett, mert a Barátok köztből ismert Pribelszki Norbert „beugrott” Henry helyére. S bár ezt a műsorban nem hangsúlyozták túl, de többször is elmondták, Norbi pontosan ugyanolyan felkészülést csinált végig, mint a többiek, ám csak Henry Kettner visszalépésekor tudta meg, hogy ringbe kell szállnia.
Ebből pedig egyértelműen az következik, hogy az RTL több tartalék versenyzővel is megállapodott, akik már hónapokkal ezelőtt elkezdték az edzéseket. Ők azonban nem tudják, kötelek közé fognak-e lépni a Sztárboxban, mert csak akkor jön/jöhet el az ő idejük, ha valaki visszalép. És ami még lényeges, a tartalék versenyzők kiléte addig a pillanatig titokban van tartva.
És ez igaz arra is, hogy hányan vannak. Amikor ugyanis az RTL-nél érdeklődtünk, s megkérdeztük, hány előre felkészített tartalék versenyzővel rendelkeznek, súlycsoportonként eggyel-eggyel vagy akár többel is, azt a választ kaptuk, a csatorna és a produkció minden eshetőségre fel van készülve, nem jelentkezhet olyan váratlan helyzet, amit ne oldanának meg.
Ebből pedig az következik, hogy Pribelszki Norbi mellett több más sztár is elkezdte az edzéseket négy-öt hónappal ezelőtt, de a kilétükről nem tudhatunk semmit, s az is kérdéses, ők szerepet kapnak-e majd a Sztárboxban.