
Pontosabb, ha úgy fogalmazunk, hogy az osztrákoknál a széria első része fele annyi nézőt sem ültetett le a tévékészülékek elé, mint nálunk.
Több okból is érdemes összehasonlítanunk a Hunyadi osztrák és magyar fogadtatását. Egyrészt amiatt, mert a két ország népessége hasonló, másrészt azért, mert az első komoly külföldi premierből azzal kapcsolatban is lehet következtetéseket levonni, nemzetközi szinten mennyire lehet sikeres a hazai vonatkozásban gigaköltségvetésből, mintegy 25 milliárd forintból elkészült történelmi eposz.
Pár évtizeddel ezelőtt, egészen pontosan a rendszerváltás évében, 1990-ben Ausztriában 7.7 millióan éltek, nálunk pedig 10.4 millióan. Azóta sokak szerint „a nyugat hanyatlik”, ennek ellenére Ausztria lakosságszáma jelenleg 9.2 millió fő, mi pedig a folyamatos népességcsökkenés következtében már csak 9.8 millióan vagyunk. Így viszont televíziós nézettség tekintetében jól összevethetőek a két ország számai.
Nálunk a Hunyadi első részét szűk két hónappal ezelőtt 938 ezren tekintették meg. Az osztrákoknál húsvét hétfőn volt a premier az ORF1-en, azaz a legnépszerűbb ottani csatornán. Ugyanúgy két részt vetítettek le egymás után, mint a TV2 a premier napján. Ezek közül az első ment jobban, közel 450 ezer néző tekintette meg a részben osztrák koprodukcióban készült történelmi sorozatot. Lényeges megemlíteni, hogy a Hunyadiban több osztrák színész is szerepel. Például a későbbi III. Frigyest életre keltő osztrák főherceg, Cornelius Obonya, illetve I. Habsburg Albertet megszemélyesítő Laurence Rupp. Sőt, a főszereplők között is van egy osztrák. A Murád szultánt játszó Murathan Muslu ugyan török bevándorlók gyermeke, de ő maga már Bécsben született, így osztrák állampolgár.

Szóval az osztrákoknak bőven van kötődésük a sorozathoz, nem véletlen, hogy a magyar vetítés után hozzájuk jutott el először a széria. Az egészen pontosan 447 ezer néző azért nem rossz eredmény, igaz nem is kiemelkedő. Markánsan és egyértelműen kevesebb annál a közel 1 milliónál, ahányan Magyarországon nézték meg a sorozat első epizódját. Ugyanakkor az is igaz, hogy hasonló számokat külföldön nem lehet elvárni, még akkor sem, ha a széria egy kicsit osztrák is. Mert azért alapvetően magyar, s egy magyar történelmi személyiségről szól, a magyarok nézőpontjából.
Nálunk a széria nézettsége pár hét elteltével csökkenni kezdett, s a végére a Hunyadi negyedmilliónál is több nézőt veszített. Nagy kérdés, mi történik majd Ausztriában a következő hetekben. Ha tartja a 450 ezer körüli közönségarányt, vagy csak kicsi csökkenés következik be, akkor még nincs nagy vész. Ha viszont a hazai történéseknek megfelelően lassan elpártol a közönség közel 30%-a, az már gyenge. Az osztrákoknál a 300-350 ezres nézettség már semmiképpen nem számít jónak, még közepesnek sem. Azért nem mindegy, milyen lesz a tendencia, mert ez megmutatja majd, nemzetközi szinten mire számíthat a Hunyadi. Egy gyengülő osztrák nézettség negatívan befolyásolhatja a további eladásokat is. De ha maradna a nézőszám, vagy ha kis emelkedéssel közelítene a félmillióhoz, az biztató lenne. Arról egy külön cikkben írtunk, hogy milyen esélyei vannak annak, hogy a Hunyadiból második évad készüljön: https://telenovella.hu/johet-a-hunyadi-masodik-evada-a-tv2-re/
