Az Aranyifjú az évad legjobb nézettségét hozta!

Most egy picit tényleg ünnepelhet Az Aranyifjú csapata és a sorozatost sugárzó Star TV.

Az Aranyifjú új, harmadik szezonja szeptember 13-án kezdődött el Törökországban. A TV2 jóvoltából nálunk is népszerű széria a hazájában az előző szezonban már nem volt olyan népszerű, mint egy évvel korábban. Ezért idén tavasszal a gyártó cég és a Star TV sokáig gondolkodtak azon, most ősszel folytassák-e Seyran (Afra Saracoglu), Ferit (Mert Ramazan Demir) és a többiek történetét. Végül az a döntés született meg, hogy lesz harmadik évad. Ám azért, hogy felrázzák a sztorit, lecserélték a forgatókönyvírókat. Az új vezető író pedig úgy döntött, kicsit tiszta lappal indul, amit úgy tett lehetővé, hogy egy többéves időugrás került a történetbe. Így nem kellett ott folytatni az egyes történetszállakat, ahol azok a második évad végén abbamaradtak.

Hirdetés

A Star TV természetesen már csak az előzőek miatt is izgatottan várta, a nézők, hogyan fogadják Az Aranyifjú harmadik szezonját. A premier pedig erősen közepesre sikeredett. Sőt, mondhatjuk, a szakemberek inkább elégedetlenek voltak. 4 és fél millió néző ült le akkor pénteken este a Star TV elé, s ez a szám lényegesen az azóta eltelt hetekben sem módosult lényegesen, sem felfelé, sem lefelé. Ezzel Az Aranyifjú a most futó török sorozatok középmezőnyében helyezkedett el, úgy, hogy inkább ennek a középmezőnynek a végére pozícionálta magát. Múlt héten azonban emelkedett, sőt mondhatni ugrott egyet a közönségarány. Az Aranyifjú harmadik évadának hatodik epizódja 5 350 000-es nézőszámot ért el. Így a Star TV-nél most joggal reménykedhetnek abban, hogy beértek a változtatások, s a sorozat újra felfelé ívelő pályára kerül.

A törökországi sorozatok múlt heti nézettségéről itt írunk részletesen: https://telenovella.hu/42-heti-torok-nezettseg-ujabb-sorozat-hullott-el/

Hirdetés

Shopping Cart
Scroll to Top