
Egy kicsit hamarabb fejeződik be a történet, mint ahogyan számoltuk.
A Duna népszerű török sorozata már jó ideje tart, s kifejezetten erős nézettséget szállít a csatornának. Sok olyan hét van amikor a Duna legnézettebb műsora az Egy csodálatos asszony. A szériából nem is olyan régen, egészen pontosan május 23-án kezdődött el a harmadik, s egyben befejező évad. Ez azonban – mint ahogyan azt már korábban megírtuk – nem olyan hosszú, mint az előző kettő. Inkább csak egy fél évadnyinak mondanák. Mi úgy kalkuláltunk, valamikor augusztus közepén, még az is lehet, hogy augusztus 20 környékén érkezik el a történet a nagy fináléjához. Ám most olyan információkhoz jutottunk, hogy az Egy csodálatos asszony már augusztus első hetében befejeződik.
A széria utolsó évada összesen 17 török részből áll. Ezek azonban a török sorozatokra jellemzően hosszú, bő háromórás epizódok, amik mindig feldarabolva kerülnek a magyar tévécsatornákra. Ám úgy néz ki, az Egy csodálatos asszony utolsó szezonját már egy picit rövidebb folytatások alkotják. Így lehetséges az, hogy ezekből az általunk számoltaknál valamivel kevesebb magyar rész jön ki. Ezért fejeződhet be a sorozat már augusztus első hetében. Arról, hogy milyen széria érkezik az Egy csodálatos asszony helyére, itt írunk: https://telenovella.hu/ez-a-sorozat-erkezik-az-egy-csodalatos-asszony-helyere-a-dunan/




