A TV2 után az Izaura TV-n is nagy siker A három nővér

Messze a csatornaátlag feletti nézettséget hoz az Izaura TV-nek A három nővér ismétlése.

A TV2-n idén márciusban fejeződött be a három lánytestvér igen cselekménydús életét bemutatós sorozat, ami több, mint egy évvel korábban, 2023 legelső napjaiban indult el a csatornán, azaz bő egy éven át volt képernyőn. S ez idő alatt kimagasló nézettséget szállította a TV2-nek. Az őszi és a téli hónapokban gyakran még a fél milliót is ostromolta a széria nézőszáma, de tavasszal, sőt, nyáron is, amikor sokkal kevesebben tévéznek közel 400 000 embert csábított a képernyők elé a történet.

Az Izaura TV-n pár hete indult el újra a sorozat, s már az első napon kiemelkedő közönségarányt ért el. Akkor írtunk is erről. A három nővér azóta is tartja a messze a csatornaátlagot meghaladó nézettségét. A három nővér minden hétköznap 14:40-től látható, vagyis kora délután sugározzák. Ám ezzel együtt is minden egyes epizódja annyi nézőt vonz, mint az Izaura esti török premiersorozatai, az Alaca, a Bahar és a Kegyetlen szerelem. Sőt, akadnak olyan napok is, amikor még többen is követik figyelemmel Türkan, Dönüs, Derya, s a többiek kalandjait.

Hirdetés

Az Izaura a TV2-höz képest egy kis kábeltévé, s A három nővér ismétlése finoman fogalmazva sem főműsoridőben látható a csatornán. Éppen ezért figyelemreméltó, hogy a nézettsége epizódonként szinte mindig megközelíti a 100 000 főt, de olyan is van, amikor meghaladja. Ez pedig óriási siker. Oly annyira az, hogy nem lepődnénk meg azon, ha A három nővért később nem csak ebben a kora délutáni idősávban ismételné az Izaura TV, hanem például a premiersorozataik után, este is.

Folyton hangsúlyozzuk, hogy számunkra különleges sorozat A három nővér. Egyrészt mert ott lehettünk Ayvalikban, a széria forgatásának a legutolsó hetében. Másrészt a kiadónk gondozásában jelent meg magyarul Iclal Aydin azonos című regénye, illetve A három nővér folytatása, a Búcsú Ayvaliktól is.

Ezzel kapcsolatosan amúgy egy sorsolást is útjára indítottunk. Azon kedves olvasóink között, akik a július másodok felében, s augusztus elején vásárolják meg webshopunkban A három nővért vagy a Búcsú Ayvaliktólt, kisorsolunk egy-egy különleges kötetet is, amelyek nem csak abban különlegesek, hogy Iclal Aydin az otthonában dedikálta őket. A részletekkel hamarosan jelentkezünk. A köteteket itt lehet megvásárolni: https://telenovella.hu/webshop/

Hirdetés

Shopping Cart
Scroll to Top