A törökök arra készülnek, végleg befejeződik a Testvérek

Nemrégiben írtunk róla, hogy Törökországban megy a találgatás, a rajongók amiatt aggódnak, hogy a TV2-n is látható széria közelgő évadzárója egyben az egész történet végét is jelenti.

Az már egy ideje tudott, hogy a negyedik évad utolsó epizódja június 8-án, szombaton lesz látható a török ATV képernyőjén. Arról azonban egymásnak ellentmondó hírek érkeznek, hogy ez egy végső, mindent lezáró rész lesz-e, vagy estleg ősszel még folytatódhat a történet.

Az egyik legjobban informált török bulvárújságíró, Birsen Altuntas hetekkel ezelőtt azt írta, a csatorna már berendelte a gyártó cégtől a folytatást, csak ezt még nem hozták nyilvánosságra. Csakhogy ezt az infóját azóta sem erősítette meg senki illetékes. Igaz nem is cáfolták.

Most az billentette a közhangulatot negatív irányba Törökországban, hogy a pénteken leadott epizódban olyan dolgok történtek, amik azt vetítik előre, közeleg a végső lezárás. Számos blogger, s újságíró olyan képeket kezdett el kirakni a világhálóra, amelyeken már búcsúznak a sorozattól és a kedvenc karaktereiktől. Ezekből mellékelünk néhányat jelen írásunkhoz illusztrációként.

Hangsúlyozzuk, hivatalosan a tévécsatorna és a gyártó cég még nem nyilatkozott arról, végleg befejeződik-e a közkedvelt széria június 8-án. Pusztán arról tudósítjuk a kedves olvasóinkat, hogy a török rajongók most már nagyon arra készülnek, hogy búcsút kell venniük a Testvérektől.

Egy biztos, nálunk a TV2-n idén októberig láthatjuk a negyedik évad történéseit.

Scroll to Top