A rajongók csak kapkodják a fejüket, hogy mi történik…

Az elsőre igencsak meglepő, sőt, megdöbbentő ügy azzal vette kezdetét, hogy a rendőrség pár napja letartóztatta Ayse Barimot, több török világsztár (köztük Halit Ergenc) menedzserét. Az egyik legjobban menő ügynökséget vezető Barim ellen hónapok óta több hatóság is vizsgálatot folytatott. Az őrizetbe vételére pedig amiatt került sor, mert az eljárások során rengeteg bizonyíték került elő, amelyek azt valószínűsítik, hogy a rendkívül nagy befolyással bíró menedzser évekkel ezelőtt részt vett egy, a török kormány ellen irányuló nagyszabású tüntetéssorozat megszervezésében.
Halit Ergenc, a Szulejmán, a Seherezádé, s még számos más sorozat főszereplője itt kerül be az ügybe, ugyanis ezeken a tüntetéseken ő is részt vett. Számos színésztársával, többek között a feleségével, Bergüzar Korellel együtt.
Az említett tüntetéssorozat az egész világon elhíresült annak idején. A kezdetekhez egészen 2013-ig kell visszaugranunk az időben. Ekkor derült ki, hogy Isztambulban, a sokak által kedvelt és szeretett Gezi parkban egy gigaberuházás keretében egy óriási bevásárlóközpontot szeretnének felhúzni. Isztambulban ekkor ugyanaz történt, mint pár évvel később Budapesten, amikor utcára vonultak a ligetvédők. Ők így kívánták megakadályozni, hogy a magyar kormány be- és átépítse a főváros egyik leggyönyörűbb helyét, a Városligetet.
Isztambulban a Gezi park megvédésére életre hívott tiltakozás nagyon hamar általános kormányellenes tüntetésekké csapott át. A megmozdulások és a demonstrációk átterjedtek más városokra is, s 2013-ban egész nyáron kisebb-nagyobb megszakításokkal folyamatosan az utcákra vonultak az emberek. A tüntetéssorozatban összességében több millióan vettek részt.

Ekkora kormányellenes megmozdulásokra azóta sem volt példa Törökországban. Nincs mit csodálkoznunk azon, hogy a hatalom mindezt úgy minősítette, hogy a tüntetők erőszakosan akarták megbuktatni az ország demokratikusan megválasztott vezetést. Az nem tekintették bűncselekmények, ha valaki részt vett bármely tüntetésen. Azt viszont a demokratikus rend megdöntésére való kísérletnek minősítették, ha valaki másokat beszervezett és/vagy utasított a demonstrációkon való megjelenésre.
A fő szervezőket már évekkel ezelőtt elítélték. Most viszont egy más ügyben indított eljárás során kiderült, hogy a híres menedzser, Ayse Barim annak idején rendszeresen egyeztetett a tüntetések „vezéreivel”. És – itt jön a lényeg – az ügynöksége által képviselt hírességeket és másokat is arra kért, buzdított, utasított, hogy vele együtt vegyenek részt a tüntetéseken. Ez pedig a hatályos török törvények szerint bűncselekménynek számít.
Miért indult eljárás Halit Ergenc ellen is?
Az illetékes török ügyészség Ayse Barim ügyében tanúvallomás tételére szólított fel több színészt, többek között Halit Ergencet is. Az 54 éves sorozatsztár pár nappal ezelőtt meg is jelent az ügyészségen. Ahol – mint utóbb kiderült – olyan vallomást tett, hogy csak üzleti kapcsolatban állt a menedzserével, igaz már több, mint 20 éve együtt dolgoznak. A tüntetésekkel kapcsolatosan pedig azt vallotta, Ayse Barim nem kérte vagy utasította arra, hogy részt vegyen a demonstrációkon. Ezt ő önszántából tette meg.

Csakhogy egy nappal később a rendőrség előállt azzal, hogy Ayse Barim lefoglalt telefonja, és laptopja olyan levelezéseket és chateléseket tartalmaz, amelyek a Halit által előadottak ellenkezőjét bizonyítják. Így ezzel párhuzamosan bejelentették, hogy hamis vallomástétel bűntette miatt nyomozást indítottak Halit Ergenc ellen. Amúgy nem ő az egyetlen török színész, aki ellen eljárás indult hasonló okból. Az Izaura TV-n pénteken befejeződő A csapda egyik sztárja ellen is nyomoznak. Erről itt írunk: https://telenovella.hu/az-izaura-tv-n-ma-befejezodo-a-csapda-sztarja-ellen-is-nyomoz-a-rendorseg/
Cikkünkben többször említettük, hogy nem a tüntetések ügye volt az, ami miatt először vizsgálódni kezdtek a hatóságok Ayse Barim ellen. Többen is feljelentették őt, hogy a munkája során maffiamódszereket alkalmaz. Az utóbbi időben emiatt számos török sztárral összetűzésbe keveredett. Így például a nálunk is jól ismert Onur Tunával. Erről, a szinte a teljes török celebvilágot érintő ügyről részletesen itt olvashatnak: https://telenovella.hu/letartoztattak-a-torok-sztarok-hires-menedzseret-2/
