A Pokoli rokonok Szabija mindent egy lapra tett fel!

Nagy Botond nem igazán tudná más szakmában elképzelni magát, így reméli, hogy a jövőben is lesznek még izgalmas munkái.

„Örülök, hogy ehhez a családhoz tartozom. Azt hiszem, életre szóló barátokat szereztem a forgatások alatt.”

Botond elárulta, nagyon örül annak, hogy bekerült a Pokoli rokonokba, mert elképesztően jól volt a csapat és a forgatás is. A sorozat Szabija reméli, hogy meglesz majd mindennek a gyümölcse. „Itt vagyok most a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, mint negyedéves prózai színész hallgató, és ilyenkor valamilyen szinten mindenki próbálja a jövőjét menedzselni. Azon gondolkozik, hova tud majd elmenni szakmai gyakorlatra, és vajon tett-e eleget az utóbbi években ahhoz, hogy felfigyeljenek rá, és legyen munkája” – magyarázta Botond, aki szerint sokan nem vallják be, hogy így éreznek, és tartanak a jövőtől, illetve attól, hogy mi lesz velük: „A legtöbb végzőshöz hasonlóan én is szenvedek emiatt, de mindent megteszek, amit csak lehet, mert nem tudom más szakmában elképzelni magamat. Erre tettem fel az életemet és a jövőmet.”

Hirdetés

Nem baj, ha negatív a figura

Botond arról is mesélt nekünk, hogy nagyon szerette Szabit játszani, mert könnyen tudott vele azonosulni. A gimnáziumi évei vége idején és az egyetem előtti OKJ-s esztendők alatt ugyanis a mindennapjai nagyrészt hasonlóan zajlottak, mint ahogyan Szabi is él. „Nagykanállal falja az életet, nem tudja, hogy mit csináljon, csak ide-oda csapódik. Nem nagyon érdekli semmi. A magánéletben is, ahogyan Gabival viselkedik, az nem éppen egy pozitív dolog” – magyarázta a Pokoli rokonok szereplője, aki nem tartja a karakterét olyan srácnak, akit nem lehet szeretni. Ugyanakkor úgy véli, hálásabb dolog a számára, ha egy kicsit negatívabb figurát játszhat. „Azt gondolom, a későbbiekben is inkább az ilyen szerepek várnak majd rám. Nem azért, mert én nem vagyok pozitív vagy jólelkű, de a színpadon vagy a kamerák előtt valahogy jobban tudok ezzel a típussal azonosulni. Nem beszélve arról, hogy a színjátszás közben kiélhetem magamat.”

Shopping Cart
Scroll to Top