A nézők imádják Demet Özdemir új sorozatát

Ehhez rajta kívül a partnerének, Cagatay Ulusoynak is van némi köze.

Kezdjük mindjárt a nálunk is méltán népszerű színésszel. Cagatay, aki hazánkban leginkább a Ferihának köszönheti a népszerűségét Törökországban évekig nem volt látható a tévéképernyőkön. Úgy értjük, a hagyományos csatornákon. A fiatal sztár ugyanis hosszú ideig kizárólag streamingplatformokon volt jelen. A népszerűége ettől azonban egyáltalán nem csökkent. A Neflixen többévados szériákat vitt sikerre (A védelmező, a Titokzatos üzenetek, A szabó). Nem csoda, hogy nagy várakozás övezte azt a bejelentést, amikor kiderült, hogy megint aláírt egy hagyományos tévésorozathoz. Főleg miután kiderült, hogy a partnere nem más lesz, mint Demet Özdemir (Szerelemben háborúban, Házasságért örökség, Álmodozó)

A közös sorozatuk az Esref Rüya (Esref álma) március közepén debütált a Kanal D csatornán, de a 3.7 milliós nézettsége nem számított jónak, még közepesnek is csak nehezen lehetett nevezni ezt a közönségarányt. Ám az azóta eltelt hetekben villámgyorsan nőni kezdett a népszerűsége. A legutóbbi epizódját már 6.7 millióan követték figyelemmel, ami azt jelenti, hogy a széria alig egy hónap alatt lényegében megduplázta a nézőszámát. Ezzel pedig az Esref Rüya az összesített heti nézettségi listán bekerült a TOP 5-be. Erről bővebben itt olvashatnak: https://telenovella.hu/17-heti-torok-nezettseg-csak-egy-torok-sorozatnak-nott-a-nezettsege/

Hirdetés

Ráadásul a széria nem csak a tévében, hanem a YouTube csatornáján is igen közkedvelt. (Ott 10 milliós(!) megtekintésnél jár egy-egy epizódja Ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy Cagatay az elmúlt években inkább a streamingfelületeken volt látható.

A szakírók a sikert azonban nem csak Cagataynak, hanem Demetnek is tulajdonítják. A kettősük ugyanis nagyon jól működik a képernyőkön. Az Esref Rüya történetéről korábban bővebben írtunk. A lényeg, hogy az árván, az utcán felnövő Esref (Cagatay Ulusoy) egy helyi maffiavezérré növi ki magát. Ám lélekben egy másik, egy normális életre vágyik. És amikor feltűnik a színen egy énekesnő Nisan (Demet Özdemir) minden egy csapásra megváltozik…

Hirdetés

Shopping Cart
Scroll to Top