A Kuma sztárjának, Emre Özmennek összejöhet a nemzetközi karrier

Úgy néz ki, a 35 éves színész jó lóra tett ezzel a sorozattal.

A Kumában Karant alakító Emre Özmen nem titkoltan azzal a szándékkel mondott igent, a széria főszerepére, hogy ez elősegítheti azon terve megvalósítását, hogy nemzetköz projektekben vegyen részt. Mivel a Kumát nem egy török tévécsatorna megrendelésére forgatták le, a készítőket a kezdetektől fogva az a cél vezérelte, hogy minél többkülföldi tévécsatornának adják el az amúgy Törökországban forgatott 100 részes történetet.

Jelenleg már több, mint egytucatnyi ország vásárolta meg a vetítési jogokat, s a legtöbb helyen már adásba is került a széria. Érdekesség, – s erről korábban már írtunk – hogy a világon legelőször az Izaura TV tűzte műsorára a Kumát. A sorozat pedig nem csak nálunk lett közönségkedvenc, hanem lényegében mindenhol, ahol a nézők megismerkedhettek a nem mindennapi történettel. Természetesen nem csak a gyártó és a forgalmazó céget, hanem a színészeket is elégedettséggel tölti el a siker. Emre például elárulta, több nyelven is elkezdett tanulni (az angol mellett spanyolul és magyarul is), mégpedig azért, hogy ha olyan országokból érkezik hozzá a következő felkérés, ahol sikert aratott a Kuma, tudjon kommunikálni a leendő munkatársaival.

Hirdetés

Ebből is látszik, hogy a széria Karanja komolyan gondolja, hogy a következő sorozatát vagy filmjét Törökországon kívül forgatja le, az azonban még kérdéses, hol… Mivel nálun kezdődött el legelőször a Kuma, nálunk is fog a leghamarabb befejeződni. Arról, hogy pontosan mikor ér véget a sorozat az Izaura TV-n, itt írunk: https://telenovella.hu/tovabb-tart-a-kuma-az-izaura-tv-n-mint-szamoltuk/

Shopping Cart
Scroll to Top