
Nagy változás kapujában áll a török ATV sikersorozata, az A.B.I. A főhősnő, Az Aranyijú sztárja, Afra Saracoglu az első évad befejeztével kilépett projektből. A most elstartoló második évadra új főszereplőnő érkezik. Aki nem más, mint a magyar nőzők által is jólismert Bergüzar Korel (Seherezádé, Szulejmán, Sebzett szív).
Fontos tudni, hogy nem egy klasszikus szereplőcseréről van szó, azaz Berguzar nem Afra karakterét, Caglát viszi tovább. Az által megszemélyesített Leyla új figuraként érkezik a történetbe. Berguzar már csak azért sem tudná átvenni a karaktert, mert lényegesen idősebb Afránál. Ez pedig igen fontos momentum. Afra ugyanis jól értesültek szerint azért távozott az A.B.I.-ból, mert zavarta, hogy a nála sokkal idősebb férfi főszereplőnek, Kenan Imirzaliogkunak kellett eljátszania a szerelmét. Az Ezel egykori sztárja, Kenan bizony már 52 éves, Afra viszont csak 28. A 44 éves Berguzar nyilván sokkal jobban passzol a sármos sztárhoz. Ráadásul a kettősük egyszer már bizonyított. A magyar tévéadókra sajnos el nem jutott Karadayi című sorozatot ők vitték sikerre 2012 és 2015 között. Törökországban már csak emiatt is nagyon várják az A.B.I második évadát, amely igen hamar, jövő kedden, szeptember 8-án startol el.
Az A.B.I első évada erős nézettséget hozott, ha a második is hasonlóan teljesít, megvan rá az esély, hogy valamelyik magyar tévéadó is megvásárolja. A sztárparádé ugyanis garantált.





