
Az Exek csatája július 8-án veszi kezdetét az RTL+ Premiumon, nyolc egykori álompárral. Az, hogy nem mindenki szakított békésen, a sajtóvetítésen is kiderült…
Szinte pont egy évvel ezelőtt debütált az RTL+ Premiumon az Exek csatája, amely nagy sikert aratott a streamingszolgáltatón. Így, nem volt kérdés, hogy az újabb évad ugyanezen a platformon folytatódik majd. A produkció anno nem csak a nem mindennapi élethelyzetbe csöppent exek életét kavarta fel, hanem a social médiát is, hiszen feszültségben, drámában és kiborulásokban nem volt hiány.
A készítők szerint a második etap még izgalmasabb és impulzívabb lesz, mint a korábbi. Ez részben annak is köszönhető, hogy jól sikerült a „casting”… „Nagyon jók és sokfélék a szereplők. Az Exek csatájában azt is bemutatjuk, milyen, amikor egy pár, mint például Joe-ék, egy friss szakításból megpróbálnak feltápászkodni és ma már köztudott, hogy ez sikeresen össze is jött nekik. Ám azt, hogy ez a forgatás alatt történte vagy sem, a műsor során derülki – árulta el az Exek csatája sajtótájékoztatóján Hámori Barbara, vezető producer, majd hozzátette: – Annak is örülök, hogy bemutatkoztak régi szerelmek, mint amilyen Szorcsik és Vikié és Nagy Sanyié volt, aminek talán az évjáratát még ők maguk sem tudják pontosan, hiszen eléggé ellentmondó információkat kaptunk tőlük ezzel kapcsolatosan. Ám bebizonyították, hogy akárhány év is telt el, ha összefognak, akkor jól teljesítenek.”

Barbarától azt is megtudhattuk, az sem véletlen, hogy a TikTok világából érkező sztárokat is láthatunk a produkcióban, mint például Dévidet és Vanessát, akik most szerepeltek először ilyen tévéműsorban, ám valószínűleg nem utoljára. Pumped Gabó és egykori kedvese, Ági is igent mondtak a felkérésre, s ugyan a szerelmük nem volt éppen viharoktól mentes, az Exek csatájában megmutatták, hogy ennyi esztendő távlatából is lehet egymás felé szeretettel fordulni és jó szövetséget alkotni, ha kell…
Az eseményen az egybegyűltek megtekinthették a produkció első részét, amely nemcsak a sajtó képviselőinek, hanem maguknak a szereplőknek is okozhatott egy-két meglepetést. A vetítést követően például Sánta Laci és Széphalmi Juliska már össze is vitatkoztak… Az biztos, hogy az Exek csatája második évada nagyon felkavaró, és őszinte lesz, a káromkodások pedig csak úgy záporoznak majd benne…




