3. heti török nézettség: 14 millió ember imádja Sinem Unsal sorozatát!

Az Uzak Sehir folyamatosan megdönti a saját rekordjait.

Egy ideig nem jelentkeztünk török nézettségi adatokkal, aminek leginkább az az oka, hogy Törökországban a szilveszter utáni időszak számít ünnepnek, így az év első és második hetében a heti szériák nagy többsége szünetre vonult. Sőt, még a múlt héten sem tért vissza a képernyőkre. Annyi tartalom viszont már igen, hogy érdemes leközölnünk a nézettségi listát.

A lista élén – már megszokott módon – Sinem Unsal és Ozan Akbaba közös sorozata, az Uzak Sehir áll. Azt is többször megírtuk már, hogy a Kanal D hétfő esténként vetített szériája azt a bravúrt hajtja végre, hogy minden héten több nézőt ültet le a képernyők elé, mint az azt megelőzőn. A nézettség a széria indulásakor, azaz kilenc résszel ezelőtt nagyjából 5.5 millió emberrel kezdődött. December 30-án már 12.75 milliós nézettséggel büszkélkedhetett az Uzak Sehir. A szünetről visszatérve pedig 14.34 millió nézőre ugrottak.

Mondanunk sem kell, ez óriási siker, amire igazából már jelzőket sem lehet találni. Önmagában az, hogy érdekes a történet, jó a forgatókönyv, s hitelesen játszanak a színészek, nem elég ahhoz. hogy meg lehessen magyarázni ezt az elképesztő népszerűséget. És leginkább azt, hogy a nézettség folyamatosan és megállíthatatlanul nő. A török kollégák is kutatják az okokat. Egy későbbi cikkünkben mi is így fogunk tenni.

A Kanal D számára „kis” ürüm az örömben, hogy az Uzak Sehirrel nagyjából egyszerre indított sorozatuk, az Annem Ankara viszont nagyon gyengén teljesít, s most már az összesített nézettségi lista legvégén található.

Magán a listán amúgy nagy meglepetések nem találhatóak. Eredetileg azt akartuk írni, a következő hetet (a jelenlegi) amúgy is érdemesebb lesz elemezni, mert akkorra már biztosan minden széria visszatér a képernyőkre. Ám a tragikus kimenetelű törökországi szállodatűz miatt nemzeti gyászt tartottak, így a hét közepén több sorozat vetítését is szüneteltették. A tűzvészről több írással is jelentkeztünk. Ezek közül itt találják az elsőt: https://telenovella.hu/lekerulnek-a-kepernyokrol-az-esti-torok-sorozatok/

Itt pedig a részletes nézettségi adatok:

  1. Uzak Sehir (Kanal D) – 14.34 millió néző
  2. Teskilat (TRT1) – 8.76 millió néző  
  3. Kizilcik Serbeti (Show TV) – 8.64 millió néző
  4. Gönül Dagi (TRT1) – 8.05 millió néző
  5. Kurulus Osman (ATV) – 7.49 millió néző
  6. Sahipsizler (Star TV) – 7.18 millió néző
  7. Hudutsuz Sevda (NOW) – 6.39 millió néző
  8. Bahar (Show TV) – 5.93 millió néző
  9. Inci Taneleri (Kanal D) – 5.77 millió néző  
  10. Bir Gece Masali (ATV) – 5.74 millió néző  
  11. Leyla (NOW) – 5.58 millió néző
  12. Arka Sokaklar (Kanal D) – 5.22 millió néző
  13. Siyah Kalp (Show TV) – 5.08 millió néző  
  14. Mehmed: Fetihler Sultani (TRT1) – 4.61 millió néző
  15. Deha (Show TV) – 4.38 millió néző
  16. Yali Capkini (Star TV) – 4.20 millió néző
  17. Sen Aglama Istanbul (Star TV) – 4.13 millió néző
  18. Küdüs Fatihi Selahaddin (TRT1) – 3.89 millió néző     
  19. Zembili (ATV) – 3.65 millió néző
  20. Sandik Kokusu (NOW) – 3.36 millió néző
  21. Can Borcu (ATV) – 3.28 millió néző     
  22. Annem Ankara (Kanal D) – 2.70 millió néző  

A múlt év utolsó teljes hetéről itt találják az elemző írásunkat: https://telenovella.hu/52-heti-torok-nezettseg-egyre-tobben-nezik-az-uj-testvereket/írásunk

Shopping Cart
Scroll to Top