
A címben foglaltaknak részben az is az oka, hogy most már végérvényesen kitört a nyár.
Ez pedig azt jelenti, hogy szép lassan minden saját gyártású műsor eltűnik a tévécsatornák esti kínálatából. Az Ingatlanvadászokból is az utolsó adásokat láthattuk az RTL-en, de az eddig sem vitézkedett a szállított nézettséget illetően. Most sem volt másképp. A TV2-n a Szerencsekerék az újdonság. Teljes népességben meg a lista élére is került, de – úgy néz ki – ez a formátum már túl van a népszerűsége csúcsán, mert százezrekkel elmarad mondjuk a Kincsvadászok nézettségétől.
Mivel kevés a saját gyártású műsor, előretörnek az olyan programok, amelyek nyáron is stabil, vagy legalábbis stabilabb közönségarányt szállítanak. Iyenek például a sorozatok. Azok a nézők, amelyek már régóta figyelemmel követnek egy szériát, a nyártól függetlenül is kíváncsiak a folytatásokra. Így a TV2 két délutáni török sorozata, a Féktelen szív és Az Aranyifjú immáron a heti összesített lista 9. és 10. helyére futottak be. De a TOP 15-ben ott van a Dunán látható Egy csodálatos asszony is, s ki kell emelnünk az RTL-en most befejeződött heti szériát, A renitenst. amely a teljes népességben, de főleg a 18-59 éveseket tömörítő kereskedelmi célcsoportban teljesített jól.
És ha már a kereskedelmi célcsoportnál tartunk, a nyár beköszöntét az is mutatja, hogy ebben a kategóriában az aktuális Forma 1-es futam közvetítése került az első helyre. Teljes népességben pedig még az időmérő edzés is odaért a TOP15-be.

Íme a részletes adatok teljes népességben:
- TÉNYEK (TV2) 582 ezer néző
- SZERENCSEKERÉK (TV2) 572 ezer néző
- HÍRADÓ (RTL) 556 ezer néző
- HÁZON KÍVÜL (RTL) 529 ezer néző
- NAPLÓ (TV2) 508 ezer néző
- A RENITENS (RTL) 456 ezer néző
- FORMA-1 FUTAM (M4 SPORT) 450 ezer néző
- TÉNYEK PLUSZ (TV2) 414 ezer néző
- AZ ARANYIFJÚ (TV2) 369 ezer néző
- FÉKTELEN SZÍV (TV2) 369 ezer néző
- THE FLOOR (RTL) 360 ezer néző
- FÓKUSZ (RTL) 323 ezer néző
- WASABI – MAR, MINT A MUSTÁR (TV2) 313 ezer néző
- FORMA-1 IDŐMÉRŐ EDZÉS (M4 SPORT) 288 ezer néző
- EGY CSODALÁTOS ASSZONY (DUNA TV) 278 ezer néző
Itt pedig álljon a 18-59 éves nézőket tartalmazó kereskedelmi célcsoport élmezőnye:
- Forma 1 (M4 Sport) – 243 ezer néző
- Házon kívül (RTL) – 241 ezer néző
- A renitens (RTL) – 238 ezer néző
- Híradó (RTL) – 225 ezer néző
- Tények (TV2) – 211 ezer néző
- Szerencsekerék (TV2) – 206 ezer néző
- Napló (TV2) – 193 ezer nézők
- The Floor (RTL) – 183 ezer néző
- Fókusz (RTL) – 158 ezer néző
- Ingatlanvadászok (RTL) – 157 ezer néző
A 25. heti nézettségi adatokat az elemző cikkünkkel együtt itt találják: https://telenovella.hu/25-heti-magyar-nezettseg-jason-statham-nyerte-az-exek-csatajat/