15. heti török nézettség: Megmenekült a Testvérek sztárjának új sorozata

Más sorozatok viszont elvéreztek a nézettségi versenyben.

Törökországban két héttel ezelőtt a ramadán miatt csak nagyon kevés sorozatot vetítettek, az előző héten azonban visszatértek a kedvenc szériák. A nem kedvencek, vagyis azok, amelyeknek kifejezetten gyenge volt a nézettségük viszont nem kerültek vissza a képernyőkre. Legalábbis a többségük nem.  Több tévécsatorna is arra használta fel a szünetet, hogy megszabaduljon a két-három milliós nézettséggel kínlódó szériáitól.

Hirdetés

Így az elmúlt héten mindösszesen 22 sorozat mérkőzött meg egymással. Ám közülük már csak egynek van hárommillió alatti közönségaránya, mégpedig a török állami tévén, a TRT1-en látható Bir Zamanlar Istanbulnak.

Az élmezőnyben nincs változás. De azt mindenképpen meg kell említenünk, hogy az összesített heti listát már hónapok óta óriási fölénnyel vezető Uzak Sehir a 17.37 milliós elképesztő nézőszámával a saját eddig rekordját is megdöntötte. Erről itt írtunk egy részletes cikket:

A második helyen az Izaura TV-n már nálunk is látható Kizilcik Serbeti (Kegyetlen szerelem) végzett, szintén igen jó, közel 10 milliós nézőszámmal. A harmadiknak a Sahipsizler futott be, ugyancsak a megszokott módon. Ezt a hármast követi az állami tévécsatorna, a TRT1 két sorozata, a Teskilat és a Gönül Dagi. Ez egyben azt is jelzi, hogy a török politikai események a sorozatok nézettségére nem gyakorolnak túl nagy hatást. Pedig a török ellenzék egy olyan bojkottra szólította fel a lakosságot, ami nagyon sok mindenre kiterjed. Bojkottálnak egyes termékeket, üzletláncokat, éttermeket, szolgáltatásokat és még sorolhatnánk. A hírek szerint pedig elég jól működik a tiltakozásnak ezen formája. Ám nem minden szolgáltatás tekintetében. A bojkott ugyanis elvileg kiterjed arra is, hogy az ellenzéki érzelmű nézők ne nézzék az állami csatornákat. Ám a sorozatok iránti kötődés és a kíváncsiság felülírja a politikai nézeteket, ugyanis a TRT1 szériáinak nézettsége gyakorlatilag semmit nem csökkenet a bojkottra való felhívás után. Más (politikai színezetű) botrányok persze érintették ezeket a szériákat, ezekről itt találják a cikkünket:

Amiről még szót kell ejtsünk: múlt héten nem túl acélos számokkal indult el az ATV vadonatúj sorozata, a Sustali Ceylan, amelyben két olyan színész is fontos karakter alakít, akit a közelmúltban a magyar nézők is megszerettek. Az egyikük a Testvérek Akifja, Celil Nalcakan, a másikuk pedig A három nővér Derxája, Melisa Berberoglu. Nos a széria egy hét alatta sokat erősödött, s közel 5.5 milliós nézettséggel bekerült a TOP 10-be. Ugyancsak a legjobb 10-be jutott Demet Özdenir és Cagatay Ulusoy új közös szériája, az Esref Rüya, amely szintén szépen erősödött a Kanal D nagy örömére.   

Hirdetés

Íme a részletes nézettségi lista::

  1. Uzak Sehir (Kanal D) – 17.37 millió néző  
  2. Kizilcik Serbeti (Show TV) – 9.50 millió néző     
  3. Sahipsizler (Star TV) – 8.89 millió néző
  4. Teskilat (TRT1) – 8.88 millió néző    
  5. Gönül Dagi (TRT1) – 7.70 millió néző   
  6. Hudutsuz Sevda (NOW) – 6.36 millió néző
  7. Kurulus Osman (ATV) – 5.96 millió néző  
  8. Kral Kaybederse (Star TV) – 5.47 millió néző
  9. Sustali Ceylan (ATV) – 5.47 millió néző
  10. Esref Rüya (Kanal D) – 5.35 millió néző
  11. Mehmed: Fetihler Sultani (TRT1) – 4.90 millió néző  
  12. Bir Gece Masali (ATV) – 4.52 millió néző
  13. Inci Taneleri (Kanal D) – 4.49 millió néző
  14. Arka Sokaklar (Kanal D) – 4.37 millió néző   
  15. Bahar (Show TV) – 4.21 millió néző     
  16. Siyah Kalp (Show TV) – 4.17 millió néző
  17. Can Burcu (ATV) – 3.92 millió néző
  18. Leyla (NOW) – 3.85 millió néző
  19. Sakir Pasa Ailesi (NOW) – 3.81 millió néző
  20. Küdüs Fatihi Selahaddin (TRT1) – 3.34 millió néző  
  21. Deha (Show TV) – 3.05 millió néző   
  22. Bir Zamanlar Istanbul (TRT1) – 2.42 millió néző

Az 14. heti török nézettségről itt találják az elemző írásunkat: https://telenovella.hu/14-heti-torok-nezettseg-eltunt-a-torok-sorozatok-tobbsege/

Shopping Cart
Scroll to Top