Újra a Távoli várost nézik a legtöbben

Ebben bizonyosan nagy szerepet játszik, hogy Törökországban holnap, azaz május 25-én vetíti a Kanal D a széria második évadának a fináléját. (20. heti török nézettség)

Nagyjából két hónapja vezette az összesített heti nézettségi listát a török állami tévét, a TRT1 sikersorozata, a Tasacak bu Deniz, ám most a török tévés szezon végéhez közeledve a Távoli város (Uzak Sehir) visszahódította az első helyet. Igaz, ahogy az elmúlt hetekben mindig, most is csak nagyon pici a különbség a két sorozat között. De az alkalommal a Távoli város szerepelt jobban. Ahogy a bevezetőnkben is említettük a már TV2 képernyőjén is látható szériának Törökországban május 25-én fejeződik be a második évada. Kicsit korábban, mint a többi sorozatnak, s a felfokozott érdeklődés valószínűleg ennek is köszönhető.

A listán két első sorozat továbbra is kiemelkedik a mezőnyből, s még így, a török nyár elején is bőven-bőven 10 milliós feletti nézettségi számokat szállít. Pedig ilyenkor már egyre többen választanak a tévézés helyett esténként is szabadtéri programokat. Figyelemreméltó, hogy a két listavezető után olyan szériák következnek, amelyek az elmúlt hónapokban kerültek képernyőre. Ami azzal a tanulsággal szolgálhat a gyártó cégek, s a tévécsatornák számára, hogy a megszokott, szeptembertől műsoron lévő sorozatok mellett tavasz elején érdemes friss történetekkel is próbálkozni. Kifejezetten erős közönségaránnyal fut az újak közül a Star TV háborús övezetben induló romantikus drámája, a Sevdigim Sensin, a NOW krimije, a Yerlati és az ugyancsak a Start TV-n futó Cirkin is. De azt is érdemes kiemelni, hogy a TOP 5-ben egyetlen olyan sorozat van, ami nem ebben a tévés szezonban indult. Igaz ez pont az aktuális listavezető, a Távoli város.  

Hirdetés

Alább a részletes nézettségi lista:

  1. Távoli város (Kanal D) – 12.29 millió néző
  2. Tasacak bu Deniz (TRT1) – 11.91 millió néző
  3. Sevdigim Sensin (Star TV) – 9.28 millió néző   
  4. Yeralti (NOW) – 8.45 millió néző  
  5. Güller ve Günahlar (Kanal D) – 7.28 millió néző
  6. Cirkin (Star TV) – 6.28 millió néző  
  7. Kegyetlen szerelem (Show TV) – 5.98 millió néző
  8. Esref Rüya (Kanal D) – 5.92 millió néző  
  9. A.B.I. – 5.88 millió néző
  10. Halef (NOW) – 5.87 millió néző
  11. Teskilat (TRT1) – 5.82 millió néző
  12. Gönül Dagi (TRT1) – 4.11 millió néző
  13. Kiskanmak (NOW) – 3.87 millió néző
  14. Mehmet: Fetihler Sultan (TRT1) – 3.85 millió néző
  15. Arka Sokaklar (Kanal D) – 3.76 millió néző  
  16. Cennetin Cocuklari (TRT1) – 2.52 millió néző   
  17. Delikanli (Show TV) – 2.51 millió néző         

Itt az előző heti nézettségi táblázatunkat találjátok meg, az elemző cikkünk kíséretében: https://telenovella.hu/10-ezer-nezonyi-a-kulonbseg-a-ket-legjobb-torok-sorozat-kozott/


Hirdetés


Shopping Cart
Scroll to Top