Molnár Áron elkövette azt a hibát, amit már oly sok sportoló előtte. Lenézte az ellenfelét, Szegedi Fecsót. És mondhatja ő bárhol, hogy: nem, ez nem így van, sosem nézi le egyik ellenfelét sem. Csak hát, egy dolog, hogy valaki mond valami, s egy másik, hogy mit tesz. Áron pedig lenézte az ellenfelét. Már az első menet végétől kezdve leengedett kézzel bokszolt ellene, egy idő után pedig a fejét is elkezdte felé nyújtogatni. Ez pedig a boksz nyelvén annyit tesz: „Ide üss öregem, itt mutatom neked az arcomat! Ja, hogy nem vagy elég gyors? Nézd, ide tolom neked a fejemet. Csak el kellene találnod!”
Még azt is mondhatja Áron, hogy ez a viselkedése nem volt szándékos, csak ösztönösen jött belőle. És ezt akár el is hihetjük. De akkor ösztönből viselkedett nagyképűen és nézte le az ellenfelét. Elhitte magáról, hogy ő profi bokszoló, legalábbis a többi sztárboxoshoz képest az. És ez igaz is. Közülük ő a legjobb. Az amúgy magához képest nagyon sokat fejlődött és nagyon tisztességesen felkészült Szegedi Fecsónál is jobb. Erősebbet üt nála, sokkal gyorsabb, jobb a lábmunkája, jobban mozog testel. És még sorolhatnánk.
Annyira azonban nem jó, hogy leengedett kézzel toljon végig három és fél menetet. Mert a nagy menőzés, kitérés, elhajolgatás közben Áron egyszer csak úgy gondolta, balra lép ki, Fecsó pedig pont akkor azt gondolta, elindít egy jobb csapott-szerűséget. És a leengedett kezű szupersztár konkrétan belegyalogolt az ütésbe. Padlót fogott, rászámoltak. Az ütés akkora volt, hogy Áron a következő percben nem nagyon tudta, hogy hol van. Az volt csak a szerencséje, hogy már csak alig egy perc volt hátra az utolsó menetből, Fecsó pedig már annyira elfáradt, hogy a kettős fedezékbe menekülő, s csak védekező színészt nem tudta kiütni. Pedig nagyon közel volt hozzá.
Érdekes, hogy a leütés után Áron már nagyon is fel tudta tenni mind a két kezét. Bár az utolsó menetet két ponttal bukta el az összes bírónál, de az első hármat megnyerte. Így a mérkőzést is. Büszke azonban nem mindenre lehet, amit a ringben művelt.
