Hogyisvolt: Erős Antónia szemét módon távozott Az Árulókból

Az első kiszavazott áruló az utolsó mondatával még gyanúba keverte a cinkostársait.

Ez amúgy már-már a szabályok megsértését is jelentette. Ugyanis az Árulók arra tettek fogadalmat, semmilyen körülmények között nem fedik fel egymás kilétét az ártatlanok előtt. Persze a játék folyamán – amikor eljátszák, hogy ők is ártatlanok – nyugodtan célozgathatnak egymásra is. Sőt, nyíltan ki is mondhatják, hogy az egyik gyilkos társuk gyilkos. Ezt ártatlannak látszódva megengedik a szabályok. Ám árulóként nem fedhetik fel egy másik áruló kilétét. Antónia a kiszavazása után az igazság körében állva pedig már árulóként mondta azt a többieknek: „A gyilkosok elkezdték kinyírni egymást, jól látjátok.” Ezt pedig úgy tette, hogy a saját szavazótábláján Laci, azaz az egyik gyilkostársa neve állt. Akit így nagyon is gyanúba kevert.

Persze a megmaradt gyilkosok, élükön Hevér Gáborral egyből elkezdték úgy magyarázni a szavait, hogy ezzel is csak zavart akart kelteni. De ők és mi is tudjuk, hogy nem erről volt szó. Antónia sértettségében tényleg a saját gyilkostársaira igyekezett ráterelni a gyanút.

Antónia után, Heninek is van félnivalója?

Ez a lépése finoman fogalmazva nem volt elegáns, de még cifrább jelzőkkel is illethetnénk azt, amit tett. Kicsit rugalmasan is kell értelmezni a szabályokat ahhoz, hogy azt mondhassuk, az ominózus mondata még belefért. Egy biztos, az RTL híradósának népszerűsége biztosan nem nőtt az egekig Az Árulókban töltött bő egy hete alatt.

Scroll to Top