Biztos ne rendezzünk gyűjtést a már-már éhező Tóth Gabinak???

Ez itt egy vélemény, ha úgy tetszik kritika Tóth Gabi vadiúj médiahadjáratáról.

A legújabb része a nagy színielőadásnak, hogy Tóth Gabi telekürtölte a médiát azzal, neki bizony mindennapi megélhetési gondjai vannak. Néha a családjától kell kölcsönkérnie, s még az a „rettenet” is megesik vele olykor, hogy az összegyűjtött pontokat is fel kell használnia egy-egy bevásárlás alkalmával…

Hirdetés

Gabi ezzel új szintre léptette saját maga áldozatként való feltüntetését. Mert eddig ugye csak azt tudtuk, hogy boldogtalan volt a házassága, amiből csak nagy nehezen és nagy sokára mert kilépni, aztán pedig mindenki őt bántotta, pedig csak mert „bátorak” lenni, s újra szerelembe esett…

Most viszont már az is van, hogy filléres gondokkal küszködő, a gyermekét (majdnem) egyedül nevelő családanya, akinek azért nincs pénze, mert a válása óta nem hívják őt fellépni.

Mindezt most azért zúdította rá a nagyközönségre, mert a volt férje, Krausz Gábor – úgy mellékesen – egy tévéinterjúban megemlítette, hogy Gabi megcsalta őt. Itt fontos kiemelnünk, hogy ezt nagyjából eddig is az egész ország tudta. Pontosabban: a nagyon elvakult Tóth Gabi rajongókon kívül mindenki 99.9%-ra, azaz gyakorlatilag biztosra vette, hogy a szakítását bejelentő Tóth Gabi, aki az ezt követő második napon már kézenfogva sétálgatott az új párjával, nem annyira tartotta be a házastársának tett szent esküjét.

Ám akármennyire is biztos volt ez a dolog, kimondva nem lett. Krausz Gábor ugyan korábban is célozgatott Gabi hűtlenségére, de konkrétan nem tett ilyen kijelentést. Eddig. Mert most elhangzott a szájából a mondat, hogy Gabi megcsalta őt.

Hirdetés

Gabi számos magazin címlapján sír

Bár – mint említettük – ezzel szinte mindenki tisztában volt, Gabi mégis hatalmas arculcsapásként élte meg a családi szennyes kiteregetését. És még a tőle megszokottakhoz képest is hatalmas ellentámadásba ment át, amely során már sokadszorra felejtette el, hogy ha valaki jó énekesnő, az nem jelenti azt, hogy jó színésznő is.

És ő nem jó színésznő. Eleve már az is visszatetszést kelt, hogy Gabi most olyan magazinokban is bőszen bizonygatja az igazát, amelyeket nem is olyan régen hazug szennylapoknak nevezett. De most ugye jól jön neki minden médiamegjelenés. Egyszerűen marhaság, hogy anyagi gondjai lennének. Pontosabban, ha mégis vannak, arról bizony egyedül őt tehet. Csak egy adalék a színielőadása ezen részéhez: Gabi az egész őszt a TV2 képernyőjén töltötte. Szerepelt a Sztárban Sztár All Starsban, majd közvetlenül utána a Dancing with the Starsban is. Bár természetesen nincs rálátásunk a szerződéseire, de afelől nincsenek kétségeink, hogy Gabinak ezekért a fellépésekért együttesen nyolc számjegyű gázsi ütötte a markát. Szóval csak ebből a bevételi forrásból bejött neki annyi, hogy ha most, március elején anyagi gondjai vannak, az azt jelenti, havonta nagyjából 3 millió forintot költ el. Ami persze lehetséges, de ezek nem azok a filléres gondok, amikkel az átlagemberek szembesülnek mostanság.

Persze Gabi a saját maga sajnáltatásában nem állt meg itt. Most már az is kiderült, hogy a Krausz Gáborral való házassága annyira toxikus volt, hogy hetente háromszor is kiment érte a mentő… Sorolhatnánk itt még hosszan milyen aljas és megalázó dolgokat művelt az exférje vele, de egyszerűbb, ha annyival summázzuk ezt az egészet, hogy Krausz Gábor kb. maga volt az ördög. (Mármint Gabi szerint.)

Ezzel csak annyi a gond, hogy korábban nem ezt hallottuk Gabitól. Még a házasságuk fennállásának az utolsó hónapjában, s persze az azt megelőző években is lépten-nyomon azt mondta Krausz Gáborról, Istennek köszönheti őt és a boldogságukat, nála tökéletesebb férj, férfi és apa nem létezik a világon. És ezt nem egyszer nyilatkozta, hanem sokszor, nagyon sokszor.

Gabi a Dancingben. Most már amúgy a TV2-re is neheztel, amiért nem szóltak neki előre a Krausz Gábor interjújukról.

És ez a legnagyobb probléma Tóth Gabival, amit valószínűleg ő sem ért, ezért próbálja meg egyre kétségbeesettebben bizonygatni a maga „igazát”. Ez a nő ugyanis biztosan hazudik. Vagy az volt a hazugság, hogy Istennek köszönhető csodálatos házasságban élt a férjével vagy az, hogy Krausz Gábor olyan szinten megmérgezte ezt a házasságot, hogy Gabit ingajáratban szállítgatta a helyi mentőszolgálat az otthonuk és a kórház között.

És önmagában ez hiteltelenné teszi Tóth Gabit. Ezért van az, hogy oly sokan elfordulnak tőle, oly sokan nem szeretik, de még azt is nyugodtan leírhatjuk, hogy utálják.

Persze, értjük mi, hogy miért kellett a végsőkig fenntartani az Istennek tetsző boldog családi idill látszatát. A pápának is éneklő és a népnemzeti rendezvényeken és országjárásokon magát matyóhímzésbe vágó magyarmadonna imázshoz nem passzol egy botrányos válás. Érteni ugyan értjük, mi miért történt, mit miért mondott és nyilatkozott Gabi, de ettől nem lett szimpatikusabb. Mint ahogyan a mostani nyilatkozatai sem teszik őt azzá.

Szóval a címben feltett kérdésre, hogy rendezünk-e gyűjtést a napi megélhetési gondokkal küszködő Tóth Gabi számára, a válaszunk az, hogy ne tegyünk ilyet. És nem csak azért, mert nincs rá szüksége.

Shopping Cart
Scroll to Top