
Ebben bizonyosan nagy szerepet játszik, hogy Törökországban holnap, azaz május 25-én vetíti a Kanal D a széria második évadának a fináléját. (20. heti török nézettség)
Nagyjából két hónapja vezette az összesített heti nézettségi listát a török állami tévét, a TRT1 sikersorozata, a Tasacak bu Deniz, ám most a török tévés szezon végéhez közeledve a Távoli város (Uzak Sehir) visszahódította az első helyet. Igaz, ahogy az elmúlt hetekben mindig, most is csak nagyon pici a különbség a két sorozat között. De az alkalommal a Távoli város szerepelt jobban. Ahogy a bevezetőnkben is említettük a már TV2 képernyőjén is látható szériának Törökországban május 25-én fejeződik be a második évada. Kicsit korábban, mint a többi sorozatnak, s a felfokozott érdeklődés valószínűleg ennek is köszönhető.
A listán két első sorozat továbbra is kiemelkedik a mezőnyből, s még így, a török nyár elején is bőven-bőven 10 milliós feletti nézettségi számokat szállít. Pedig ilyenkor már egyre többen választanak a tévézés helyett esténként is szabadtéri programokat. Figyelemreméltó, hogy a két listavezető után olyan szériák következnek, amelyek az elmúlt hónapokban kerültek képernyőre. Ami azzal a tanulsággal szolgálhat a gyártó cégek, s a tévécsatornák számára, hogy a megszokott, szeptembertől műsoron lévő sorozatok mellett tavasz elején érdemes friss történetekkel is próbálkozni. Kifejezetten erős közönségaránnyal fut az újak közül a Star TV háborús övezetben induló romantikus drámája, a Sevdigim Sensin, a NOW krimije, a Yerlati és az ugyancsak a Start TV-n futó Cirkin is. De azt is érdemes kiemelni, hogy a TOP 5-ben egyetlen olyan sorozat van, ami nem ebben a tévés szezonban indult. Igaz ez pont az aktuális listavezető, a Távoli város.

Alább a részletes nézettségi lista:
- Távoli város (Kanal D) – 12.29 millió néző
- Tasacak bu Deniz (TRT1) – 11.91 millió néző
- Sevdigim Sensin (Star TV) – 9.28 millió néző
- Yeralti (NOW) – 8.45 millió néző
- Güller ve Günahlar (Kanal D) – 7.28 millió néző
- Cirkin (Star TV) – 6.28 millió néző
- Kegyetlen szerelem (Show TV) – 5.98 millió néző
- Esref Rüya (Kanal D) – 5.92 millió néző
- A.B.I. – 5.88 millió néző
- Halef (NOW) – 5.87 millió néző
- Teskilat (TRT1) – 5.82 millió néző
- Gönül Dagi (TRT1) – 4.11 millió néző
- Kiskanmak (NOW) – 3.87 millió néző
- Mehmet: Fetihler Sultan (TRT1) – 3.85 millió néző
- Arka Sokaklar (Kanal D) – 3.76 millió néző
- Cennetin Cocuklari (TRT1) – 2.52 millió néző
- Delikanli (Show TV) – 2.51 millió néző
Itt az előző heti nézettségi táblázatunkat találjátok meg, az elemző cikkünk kíséretében: https://telenovella.hu/10-ezer-nezonyi-a-kulonbseg-a-ket-legjobb-torok-sorozat-kozott/



